Munkavédelmi technikus

Képzési információk:

A Munkavédelmi technikus értelmezi és alkalmazza a munkavédelem személyi, tárgyi, szervezési feltételeire vonatkozó szabályokat, közreműködik ezek munkáltatói vonatkozású elkészítésében és érvényesítésében.

Közreműködik a munkahelyek, munkaeszközök létesítési folyamatában, érvényre juttatja a munkavédelmi követelményeket, meghatározza, elvégzi, illetve elvégezteti a munkaeszközökre és a munkakörnyezetre vonatkozóan előírt előzetes és időszakos munkavédelmi szempontú vizsgálatokat.

Közreműködéssel érvényt szerez a munkahelyek és munkaeszközök, valamint az alkalmazott alap- és segédanyagok egészséget nem veszélyeztető és biztonságos használati szabályainak betartásának. Közreműködéssel gondoskodik a munkavégzéssel együtt járó kiszolgálási folyamatok egészséget nem veszélyeztető és biztonságos megvalósításáról.

Közreműködik a megelőzési stratégia, a munkahelyi munkavédelmi program, a kockázatértékelés elkészítésében és a kapcsolódó feladatok megvalósításában, valamint ehhez kapcsolódóan részt vesz az egyéni védőeszköz juttatás belső rendjének kialakításában, elősegíti, ellenőrzi és ellenőrizteti a szabályok betartását.

Közreműködik a Mentési terv elkészítésében, részt vesz és munkavédelmi szempontból  szervezi, szakmailag irányítja és ellenőrzi a mentési és a kiürítési gyakorlatokat. Elvégzi, illetve irányítja a munkabalesetekkel, kvázi balesetekkel kapcsolatos szakmai, adatszolgáltatási (bejelentés, kivizsgálás, nyilvántartás) és egyéb feladatokat. Összefogja, koordinálja, szakmailag irányítja és elősegíti a munkáltató munkavédelemmel kapcsolatos tájékoztatási, oktatási és együttműködési feladatait.

Közreműködik a munkáltató munkavédelemmel kapcsolatos feladatainak ügyintézését, a munkáltató ez irányú képviseletét, gondoskodik a munkavédelmi dokumentumok, dokumentációk aktuális állapotban való tartásáról.

A tanfolyam díja 150.000 Ft, amely tartalmazza a képzés, vizsga és jegyzet árát is!

OKJ azonosító szám v.
hatósági képzés/vizsga

OKJ 54 862 01 0000 00 00
Emelt szintű szakképesítés

Képzés megkezdéséhez szükséges feltételek

érettségi vizsga

Tervezett képzési idő

6 hónap

Képzés moduljai

1650-06 – A munkavédelemmel kapcsolatos jogi, igazgatási, eljárási munkáltatói feladatok
1651-06 – A munkaeszközök, munkafolyamatok és az egyéni védőeszközök egészséget nem veszélyeztető és biztonságos alkalmazásával kapcsolatos munkáltatói feladatok
1652-06 – Az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkahely létesítésével és használatával kapcsolatos feladatok
1653-06 – Az anyagmozgatás, rakodás, szállítás, tárolás és raktározás munkavédelmi követelményeinek biztosításával kapcsolatos feladatok

A képzés teljes díja

képzés díja, jegyzet költsége, vizsga díja összesen: 150.000 Ft

Részletfizetés esetén részletek várható száma

5 részlet

Szakképzési hozzájárulás terhére elszámolható?

Igen.

A képzés teljes költségének szakképzési hozzájárulás terhére való elszámolása mikro-, kis- és középvállalkozások számára is lehetséges.

Kedvezmények/lehetőségek:

kamatmentes részletfizetés
vállalkozásoknak, nonprofit és közigazgatási szervezeteknek, csoportos képzés esetén egyedi árajánlat
magánszemélyeknek üdülési csekkel való fizetés
vállalkozásoknak szakképzési hozzájárulás terhére való elszámolás

Kapcsolódó jogszabályok

15/2008. (VIII. 13.) SZMM rendelet a szociális és munkaügyi miniszter hatáskörébe tartozó szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményeiről


Kérjük, itt jelentkezzen vagy küldje el kérdését!

Jelentkezés esetén az űrlap kitöltése nem jár anyagi kötelezettséggel, ugyanakkor kérjük, hogy csak akkor töltse ki, ha szándékai megfontoltak.

Az adatok elküldését követő egy-két munkanapon belül munkatársunk a megadott elérhetőségek egyikén felveszi Önnel a kapcsolatot.

A hozzánk eljuttatott személyes adatokat bizalmasan kezeljük, harmadik félnek nem adjuk át!

 

Jelentkezés a tanfolyamra / Kérdés elküldése